ápr
28

A VLM szerint a 2012/2013-as évadban Budapesten az Operettszínházban mutatják be az új Broadway musicalt a Ghostot. A színház ajánlójában valóban ott van egy Ghost című produkció, azonban arról nincs hír, hogy ez musical lenne. Így a hírt némiképp kétségesnek érzem, pláne, hogy egyik komoly színházi portál sem adott hírt erről ebben a formában. Máshol is írnak a Ghost bemutatóról, de sehol nem hangzik el, hogy ez valóban a Broadway musical magyar bemutatója lenne. Forrásuknak az Operett.hu-t jelölték meg, ahol szintén nem találtam a feltételezést megerősítő leírást, sőt pár napja, amikor érdeklődtem még a színház szervezésén sem tudtak tájékoztatást adni a Ghost miben voltáról. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy érdemes pár szót ejtenem a musicalről.

Nyomj egy lájkot, ha szeretnél hallani többet is a 2012/2013-as premierekről és a Ghostról!

 

A Ghost című musical az 1990-es Oscar-díjas filmből készült. A sztori egy szerelmespárról szól Samről és Mollyról. Samet a film elején megölik és mint szellem továbbra is ebben a világban ragad. Mivel ő tudja, hogy Molly (a szerelme) veszélyben van megpróbálja megmenteni. Azonban szellemként tehetetlen. Végül talál egy médiumot, és így kapcsolatba kerül Mollyval, aki nem igazán akar hinni a médiumnak. A történet végére a szellemalak és az élő Molly még utoljára búcsút vesznek egymástól. A filmben Whoopi Goldberg játszotta a médiumot, Patrich Swayze a szellemet, és Demi Moore Mollyt. 

A film musical verzióját Manchesterben mutatták be, majd Londonban és végül 2012 áprilisában a Broadwayn, sőt 2013-ban Melbourneben is bemutatják. (Érdekes, hogy még a hivatalos oldalon sincs nyoma a budapesti bemutatónak!) A musical forgatókönyvét a film forgatókönyvírója Bruce Joel Rubin írta. A musicalben elhangzik a filmből ismert sláger az Unchained Melody is a The Righteous Brotherstől. A musical zenéjét a Grammy-díjas Dave Stewart írta. (Forrás: musicalinfo)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://musicalhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr14478226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ackroyd25 2012.05.11. 15:47:22

A Broadway musical jön Budapestre.
Kerényi Miklós Máté is beszél róla itt:

kulturzsiraf.blogspot.com/2012/05/zene-elrepit-interju-kerenyi-miklos.html
süti beállítások módosítása