sze
3

A világ felgyorsult. Színesebb, zajosabb, kaotikusabb lett. A gyerekek már óvodás korban megkapják az első tabletet vagy videojátékot. A mesék szerepét átvették az animációs filmek, a hősökből szuperhősök lettek... – a TulipánTündér Produkció célja egy olyan 21. századi…

nov
11

2014-ben Magyarországon is bemutatják a legendás Abba musical, a Mamma miát, méghozzá magyar nyelven. A Madách Színház a világon először állíthatja színpadra a musical non replica verzióját, így ez az előadás egyben egy világpremier is lesz. A musical magyarországi bemutatója…

már
25

2013-ban mutatja be az új Broadway sikert a Ghost musicalt a Budapesti Operettszínház.A szereposztás névsorából már pár név köztudott volt sőt pletyka szinten terjedt a hír arról is, hogy Sam szerepében Kocsi Dénest láthatjuk, azonban a Royalmagazin.hu elárulta a végleges…

sze
16

"Elismerem, a tánctudásom jobb, mint az énekhangom, de ezen lehet javítani – mondta a 46 éves amerikai. –Életemben eddig csak a bokszsikereimmel és a botrányaimmal volt tele a sajtó, a múltban milliókat dobtam ki alkoholra és drogra. A jövőben minden megváltozik,…

jún
26

Készült már musical a Queen, Abba, Gipsy King és  Michael Jackson dalaiból, sőt hazánkban is nagy sikert aratott a Hungária dalokból készült Made in Hungaria és a Neoton musical a Szép nyári nap. Azonban önéletrajzi musical még nem készült egy előadóról sem a dalaival. A…

ápr
23

Musical már készült opera sztoriból, méghozzá elég nagy sikerrel. Ha csak hazai szinten nézem itt az Aida musical és a Pillangókisasszony sztorijára épült Miss Saigon musical. Most azonban a két a musical és az opera összemosására készülnek többen is.   Nem tudta elkerülni…

ápr
21

Pár hónapja másoltam egy anyagot a Pókember musicalről, de akkor még álmodni se mertem volna azt amit most olvastam. Bono Pókember musicalje akkora sikert hozott, hogy a producerek végre egy európai premieren is gondolkoznak. Meglepő, hogy még egy londoni színházat sem céloztak meg…

már
29

2012. március 30. és 31. a két premier időpontja a Veled, Uram rockoperának a Thália Színházban! Az ismert rockopera felújított változatába több mint 6 új dal került, amit a szerzők külön ennek az új produkciónak írtak. Az előadás teljesen film-szerű jelleget kapott a…

már
4

          2012 március 23-án Newcastleban mutatják be az I DREAMED A DREAM musicalt Susan Boyle életéről. A musical premierjén Susan Boyle is ott lesz, hiszen a premieren ő játsza a saját karakterét. A musical feldolgozza Susan Boyle…

feb
18

 A szereposztás is igen izgalmas. A darab producere Andrádi Zsanett mellett Magyar Bálint (Barátok közt valaha volt Lórija és az Operaház fantomjának Raoulja) illetve a jól bevált partner Egyházi Géza lesznek láthatóak. Mellettük még Fehér Adrienn, Békefi László, Trokán…

jan
15

Egyre sűrűbben olvasom, hogy jeltolmács segítségével kerül színpadra egy-egy musical. Először egy kicsit megdöbbentett az elképzelés, hiszen szerintem egy musical lényegét maga a zene adja. Aztán rájöttem ez így nem teljesen igaz, hiszen a legtöbb színpadtechnikát a zenés…

jan
5

Egyetlen heti, csaknem hárommillió dolláros bevételével rekordot döntött a Broadwayn a Pókember-musical. A The Broadway League színházi társaság jelentése szerint az elmúlt héten játszott kilenc előadásra összesen 2,9 millió dollárért (mintegy 727 millió forintért) fogytak a…

dec
31

Újabb musical készült Sissi az osztrák császárné életéről Németországban. A Sissi musical már Kínában is turnézott angol nyelven és óriási siker volt. Azonban kérdés, hogy az Elisabeth musical sikerei után a német közönség hogyan fogad majd egy újabb Sissi musicalt?!…

dec
25

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad ősbemutatója egy legendás nőalakot és egy máig vitatott történelmi korszakot dolgoz fel, stílus- és műfajteremtő formában. A Drakula asszony című musical-opera a Szabad Tér Színház és a Kolozsvári Magyar Opera közös vállalkozásában…

nov
24

A napokban volt 35 éves Sylvester Stallone három Oscar-díjas filmje a Rocky. Az évforduló alkalmából került bejelentésre a világsajtó előtt, hogy Syl és a Klitschko fivérek közösen bemutatják a Rockyból készült musicalt Hamburgban. A darabot egy Broadway veterán írja és a…

süti beállítások módosítása