nov
5

Már publikus a Budapesti Operettszínház 2012/2013-as évadjának bemutatóterve, amit mindjárt ismertetek is. Azonban ajánlom a lentebbi korábbi anyagom elolvasását is, ugyanis a Budapesti Operettszínház csak a budapesti bemutatóit ismertette, így megeshet, hogy a lentebbi darabok egyike Szegeden, Miskolcon, Sopronban vagy Baján kerül bemutatásra és csak a 2013/2014-es évadban mutatja be őket a Budapesti Operettszínház. Jelzem az Attila című rockopera bemutatásáról nemrég ismét szó esett a Veled, Uram rockopera kapcsán.

Az új évadban ismét bemutatják Lévay Szilveszter musicaljét az Elisabeth musicalt, amely most ünnepli 20. évfordulóját Bécsben, valamint a júniusban Miskolcon debütáló előadásukat Bohém Casting című opera-musicalt, ami a bohémélet című opera rockos átirata Zsoldos Béla és Müller Péter Sziámi tollából. Jön a Ghost című musical, amit a híres film alapján készítettek és Londonban illetve a Broadwayon is bemutatásra került már. A színház 2012/2013-ban mutatja be az idén elmaradt Marica grófnőt és másik operett premierként a Viktória című operettet, valamint az Ördögölő Józsiás című művet.

A 2012/2013-as évad premierjevel kapcsolatos korábbi írásom:

Érdekes cikket találtam ma reggel a Musicalinfo.hu-n, az Operettszínház 2012/2013-as bemutatói kapcsán. KERO pályázatát vették elő és a korábbi évadterveket. Érdekes, hogy a pályázatban nem volt benne a Miss Saigon sem a Szép nyári nap musical. Amúgy a pletykák szerint tényleg a Notre Dame de Paris musical lesz az új évad bemutatója, és ezt erősítik a Musicalinfo-n írtak, illetve az is, hogy a Notre Dame De Parisnak már magyar Facebook rajongói oldala is van. Persze ezt nem kell készpénznek venni, viszont úgy tűnik a legtöbben tényleg a Notre Dame De Paris musicalt szeretnénk látni, hiszen a legtöbb szavazat a Notre Dame de Parisra érkezett a körkérdésben is, hogy melyik musicalt szeretnénk leginkább látni Magyarországon?!

Egyébként a 2012/2013 permierekre visszatérve, én olyat is hallottam, hogy a Thália Színházba vagy a Raktárszínházba beteszik a Pókasszony csókját. Mondjuk nem lenne rossz húzás. Én Molinának visszatenném Bereczki Zolit és második szereposztásban Szabó Dávidot. Érdekes, hogy a Madách Színház új bemutatóiról nem esett szó. Szerintem a Love Never Dies budapesti premierjére nagy esélyünk van, mivel a darab annyira sikertelen, hogy még két évet sem húzott ki Londonban. Szerintem Webber a Fantom és a Volt egyszer egy csapat sikerei után örömmel adja a félig bukott darabot Szirtes kezébe, aki ezidáig mindig sikert csinált.

A bejegyzés trackback címe:

https://musicalhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr543355329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása