aug
21

kapocszsoka-az-operettszinhazban.jpgKapocs Zsóka veszi át Szinetár Dóra szerepeit - írta pár bulvár lap. Azonban a kedves bulvárosok "tájékozottságáról" mond valamit az, hogy annak nem néztek utána, hogy milyen szerepeket kap az egykori szépségkirálynő.

Kapocs Zsóka ugyanis nem Szinetár Dóra szerepeit kapja, hanem teljesen más szerepekre szerződtették. A bemutatkozó előadása a Rómeó és Júlia musicalben lesz. A musicalben Montague-né szerepét kapta, míg Szinetár Dóra Júliát játszotta. A színház új premierjében az Elisabethben még nem tudni kit fog játszani, míg az Abigél musicalben Horn Mici szerepét kapta. (Az Elisabethben és az Abigélben nem játszott Szinetár Dóra!)

A szépségkirálynő korábban is énekelt már, sőt volt egy nagy sikerű Karády estje is és az est dalaiból CD is megjelent. Bár a rajongók egy része lesujtó véleménnyel van Zsóka szerepeltetésével kapcsolatosan, ez inkább annak szólhat, hogy nem igazán ismerik zenei pályafutását. Pedig a művésznő korábban már Mága Zoltánnal is dolgozott együtt. Sőt a Budapesti Operettszínház igazgatója isígy fedezte fel magának Zsókát, ahogy erről a sajtónak nyilatkozott is.

Kapocs Zsóka debütálásával egy időben az Operettszínház primadonnája Kalocsai Zsuzsa is musical szerepben debütál. A debütáló előadásra még vannak jegyek online!

Nyomj egy lájkot, ha szeretnél hallani musical érdekességekről és a friss musical hírekről!

Kapocs Zsóka egyik Karády dala itt hallgatható meg! Mindenki döntse el maga, hogy szerinte Zsóka elég jól énekel-e? Persze a legjobb mérce az, ha jegyet vesztek az előadásra, amiben látható lesz szeptember 19-én.

A bejegyzés trackback címe:

https://musicalhirek.blog.hu/api/trackback/id/tr584723217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása